Azbeszttartalmú anyagoknak nincs helyük az otthonodban, a legjobb, ha mielőbb belevágsz a felújításba. A palatető elszállítás ne legyen kérdés, bízd ránk nyugodtan!
Tudtad, hogy azbesztet már az ókor óta használ az emberiség? Olyan anyagról van szó, ami számos meggyőző tulajdonsággal kecsegtet, hiszen bírja a szélsőségesen magas hőmérsékletet, ellenálló a savakkal szemben és még az elektromos szigetelés terén is számíthatunk rá. Mindezeknek köszönhetően a 20. század végére több ezer féle azbeszttartalmú termék látott napvilágot és az élet szinte minden területére beférkőzött a kedvezőnek vélt anyag.
Itthoni viszonylatban a 20-30 százalék azbesztet tartalmazó tetőpala terjedt elképesztő ütemben. A szocializmus időszakában ez volt az egyik legnépszerűbb tetőfedő anyag, aminek részben a már említett előnyös tulajdonságok, részben pedig az alacsony ár volt az oka. Palatetőt kaptak a ma csak Kádár-kockaként emlegetett családi házak, de ezek mellett többszintes lakóházak, mezőgazdasági és ipari létesítmények fedésére is előszeretettel alkalmazták a palát.
A tömeges használat azonban idővel rávilágított az azbeszt káros egészségügyi hatásaira, így a ’90-es években a világ minden táján megindultak a problémásnak ítélt azbesztfajták korlátozását célzó programok és az azbesztmentesítés. Hazánkban 1992 óta tiltott a krokidolit, azaz a kékazbeszt használata, amit a legveszélyesebb változatként tartanak számon, de 2005-től már a fehérazbeszt (krizotil) tartalmú termékek előállítása és használata sem megengedett.
Egy alattomos gyilkossal állunk szemben
Az azbeszt egy gyűjtőnév, az ásványi eredetű magnézium szilikátok egy csoportjáról van szó, melyek közös tulajdonsága a tűszerű kristályokból álló szerkezet. A milliméter ezredrészénél kisebb szálak a felelősek azért, hogy az anyag észrevétlenül kerül a szervezetünkbe, majd lejut egészen a tüdő léghólyagocskáiig. A szervezetbe kerülve az azbeszt hosszú lefolyású, javarészt halálos kimenetelű betegségeket eredményez, ilyen az azbesztózis, a hörgő, gyomor és bélrendszeri daganat.
A bontás és palatető elszállítás aktualitása
A pala önmagában nem problémás, csak akkor, ha sérül, vagyis törik vagy reped, ami egyfelől jó hír, másfelől viszont éppen ez az oka annak, hogy sokan egyszerűen inkább a helyén hagyják. A probléma, amire viszont nem gondolnak a tulajdonosok, a 20-40 évre tehető élettartam. Mivel csak az 1980-as évekig használtak palatetőt, mára kétségbe vonható azoknak az állapota, amik még mindig állnak. A megoldás egyértelmű; a még sérülésmentes tetőket mielőbb le kell bontani.
A szakszerű azbesztmentesítés menete
Az egészségügyi kockázat csökkentése érdekében a bontás szigorú szabályokhoz van kötve. Egyértelműen körül kell határolni a munkaterületet, majd maszkot és védőöltözetet viselve kell elvégezni a bontást, úgy, hogy az abból származó por a lehető legkisebb mértékű legyen. A bontott elemek veszélyes hulladéknak minősülnek, azokat zárt csomagolásban kell tárolni és gondoskodni kell arról, hogy az azbeszttartalmú anyag a megfelelő, engedéllyel rendelkező helyre kerüljön.
Ugye Te sem adsz esélyt az azbeszt egészségkárosító hatásának? Amennyiben az otthonodat vagy a telkeden álló valamelyik melléképületet még mindig palatető fedi, ne halogasd a felújítást, hisz ne feledd, a bontást addig kell elvégezni, míg a tető sérülésmentes állapotban van! Ha elérkezett az idő, bízd ránk a palatető szállítást, és biztos lehetsz benne, hogy szakszerűen, a szabályoknak megfelelő módon szabadítunk meg a veszélyes hulladéktól!